2. fejezet

Zalán

Drága fürdő, már úgy hiányoztál nekem!

A kádba állok, megnyitom a vizet, kellően felmelegítem, mert az élvezetnek adni kell!

Csak éppen, hogy felcsavartam, de olyan érzés kering a testemben, mintha millió kis tűvel döfködnének: csak ez ezerszer rosszabb.

Lehajtom a fájdalomtól a fejem, mélyeket lélegzem. A látvány viszont elborzaszt.

Vér, vér folyik a lefolyóba. Azonnal elzárom a vizet, majd óvatosan kikászálódom a kádból, és a hatalmas, falon lévő tükörben nézem a szegycsontom: egy fehér, szirom alakú valamit ábrázolhat, így első ránézésre.

Még percekig nézem a tükörképem, amíg meg nem pillantom a hátamat: tele van piros foltokkal, kaparás nyomai ülepednek rajta. Némelyik már vérezhetett is, mivel apró kis sebek vannak rajta.

Nem értem mi van velem –lehunyom a szemem, és leülök a kád peremére, mélyeket lélegzem. Egyszerűen elviselhetetlen a fájdalom, ami a mellkasomban és a hátamban van!

-         Kész vagy?  - felriadok a hangra. Óvatosan megszárítkozom, felöltözöm és csodák – csodájára úgy festek, mint akinek nincs semmi baja!

-         Hogy ne lennék – Alex már türelmetlenül áll az ajtófélfának támaszkodva – én nem te vagyok!

-         Tudom – mondja halkan, majd átölel az erős karjaival – azt hittem, hogy valami történt veled.

-         De, hogy is – kicsit megsimítom a hátát, majd kibontakozom az öleléséből – minden rendben van, csak megfájdult a fejem – na bumm, lehet, hogy el kéne mondanom, hogy amúgy az egész testem fáj, meg, hogy valami furcsa dolog van a testemen. De nem gond, Zalán, mint minden mást, megold egy csepp hazugsággal!

-         De, valaki bulit emlegetett? – Erre már ő is nyugodtabban néz rám, amolyan: Istenem, de imádlak szemmel.

-         Mi az, hogy? – Kiált Amanda egy folyosóval távolabb – ma nagyon -  nagyon mulatni fogunk, ne is kételkedj ebben!

Nincs mit tenni!

A buli az buli.

-         Nekem még el kell intéznem valamit – megszorítom bátorítóan Alex vállát, végül a szobám fele megyek.

Kulccsal belülről zárom az ajtót, nem akarom, hogy bejöjjön most bárki is. Túl bizarr, túl fura, és nagyon ijesztő a látvány.

Levetem a pólóm, a tükörben pedig elképedve nézem a szirom alakú kis jelet: fehéren izzik.

Már nem fáj annyira, a vérzés is elállt, de még mindig nem értem, hogy ez mi.

Talán valami betegség? Vagy egy bőr hiba, amit megboldogult édesanyámtól örököltem?

Fogalmam sincs.

Inkább valami kenőcs után kotorászok a fiókban, ami enyhíti a hátamon lévő hevesen szúró fájdalmat.

-         Azt hiszem meg vagyok  - motyogom magamban, végül pedig mindent visszateszek a helyére.

Készen állok a mai bulira, de előtte még vásárolni akarok, sok – sok ruhát, sütit, és kínait: nyami, kínai! A kedvencem!

                                                      ***

-         Ezt is megakarod venni? – Alex nagyot sóhajt, majd előveszi a hitelkártyáját – tudom, hogy megígértem, hogy mindent megveszek ma neked, amit csak akarsz, de már dél óta itt vagyunk. Nekünk összesen van három csomag ruhánk, neked meg a két kezedben alig férnek el a zacskók!

-         Ma van a szülinapom, még hozzá a…

-         Várj, ki ne mondd! Elég volt útközben hallgatnunk, hogy ’ felnőtt lettem, felnőtt lettem’! – egy csúfondáros mosolyt küldök neki, amitől még jobban elkezd nevetni – ez az utolsó ruha, amit ma veszünk!

-         Legyen – ugyan bosszankodva, de mégis elégedetten egyezek bele, mert végül is mindent megkaptam, amit akartam, vagy csak sokkal tovább néztem, mint az átlag dolgok – de kínait még muszáj estére venni!

Így nem csoda, hogy a következő állomásunk az Árkádban, a Ruyi Asian Kínai gyorsétterem.

-         Ezt estére meg is tartjuk! Jól fog jönni, ha a piát valaminek fel kell szívnia – mondja Amanda, miközben az épület főbejáratánál távozunk – igazán nagy buli lesz a ma este! Találtam egy olyan helyet, ahol még nem voltam!

-         Igazán? – Kicsit ugyan hitetlenül néz Alex, Amandára, de végül nincs semmi ellenvetése, mint általában.

A legtöbb esetben ő kimarad az ilyen szórakozásból, nem szeret sok emberrel lenni egy helyen, és nem igazán kedveli a rányomulós csajokat sem.

         4 órával később…

-         Nem akarunk inni előtte valamit? – Kicsit átkarolom magam a szórakozó hely főbejárata előtt: augusztus vége van, kezd hűvös lenni.

-         Ne aggódj, bent annyit iszol, amennyit csak akarsz!

Kicsit szemügyre veszem az épületet: neonfények borítják a nevét, a környéken pedig mindenhol korombeli srácok – lányok tipegnek a hideg elől a meleg épületbe.

-         Biztos jó ötlet ide jönni?  - próbálja Alex túlkiabálni a bentről kiszűrődő zenét, de nem igazán sikerül neki  - Nem kéne…

-         Ugyan, csak érezd jól magad – nyugtatom meg – neked nem kell innod, ha nem akarsz!

Végül a biztonsági őrnek felmutatjuk a személyinket, és betesszük a lábunkat a diszkóba. A levegő fülledt, színes fények villognak ide oda: kell egy kis idő, amíg megszokom. A táncparkettől jobbra van egy kis elválasztó rész, pontosan nem tudom, mi van rá írva, de biztosra veszem, hogy az ilyen V.I.P tagoknak a helye.

Az emberek hol összefonódva lassúznak, vagy szétszéledve ropják a magukét, nem törődve azzal, hogy kit löknek fel, vagy taposnak meg!

-         Mire várunk? – Amanda türelmetlenül feszeng mellettem, de mit is mondhatnék, én is nagyon izgulok, hogy milyenre fog sikeredni az este – gyerünk táncolni!

-         De előtte igyunk – és, amire ezt ki mondom már Alex forgatja is a szemét, összetett karokkal – el felejtettem, hogy még józan vagyok!

Sietősen beállunk a bárpulthoz, persze Alex van elől, hisz ő fizet mindent, mert a mai nap, csak az enyém!

-         kettő vodka narancs, és egy somersby lesz – oda löki a pénzt a csinos kiszolgáló lánynak, aki szemmel láthatólag Alex testét fürkészi, elég kihívóan, hogy tudjam: már az ágyába is kívánta!

Húzóra isszuk meg Amandával, Alex csak kortyolja az italát, mintha olyan forró lenne, pedig a hűtőből vették elő!

Órák óta táncolunk, nem érzem a lábaim, fáj mindenem. De, az a kellemes fájdalom, ami a testben ilyenkor endorfint szabadít fel!

-         Leülök egy kicsit – kiabálom Amanda és Alex fülébe, majd valami közeli helyet keresek, ahol leülhetek.

Azt hiszem kicsit sok volt a vodka – egyik pillanatban émelygek, aztán mintha kutya bajom sem lenne.

Már éppen indulni készülök, amikor egy hozzám hasonló srác ül le mellém: hosszabb a haja, oldalt fel van nyírva, a nadrág feszül a vádliján, a bokáján pedig fel van tűrve a nadrágjának szára.

-         Te meg ki vagy? – szórakozottan bököm meg a vállát, amire egy kacér mosolyt kapok – még nem is láttalak az este.

-         Az lehet, nem rég érkeztem – elégedettséget látok az arcán, amolyan beképzelt, kis ficsúr – de már most unom ezt az egészet! Nem is tudom, hogy miért jöttem ide, amikor a V.I.P zónában a helyem – az ölébe engedi a kezét, majd folytatja: - gyere, megmutatom neked!

-         Nem is tudom – próbálok ellenkezni, de a lábam ellent mondd, hirtelen felállni készülök, de nem tudom miért.

Egy pillanatra éles fájdalom nyíllal a szirom alakú valamibe: az égető érzéshez tudnám hasonlítani, mintha perzselné a bőrömet.

Végül megragadja a karom, és magával húz, valahova, méterekkel odébb, ahol Alex és Amanda van.

-         De, szólnom kéne a barátaimnak – egy utolsó ellenpróbát indítok, hátha sikerül megfékeznem őt, és magamat is.

-         Ne aggódj, már szóltam nekik – egy pillanatra ismét megnyugszom, de aztán eszembe jut, hogy nem szólhatott nekik, mivel nem ismeri őket, ha csak nem látta, hogy velük vagyok.

Bepötyög valamit az ajtó mellett lévő kis gépbe, majd az halkan kinyílik. Alig tíz ember van itt, mindegyiknek a karján valami kis tetoválás. Fogalmam sincs, hogy mi az, de baromi jól néz ki!

Helyet foglalunk egy bőrkanapén, majd két fiatal, csinos, kicsit hivalkodó pincérnőcske hoz nekünk italt.

-         Egészségedre – koccintunk, majd egyből meghúzom a pezsgőt – te aztán nem szórakozol – neveti el magát.

-         Én? Sose!

-         Na, és egy ilyen korú srác, mint te, mit keres egy ilyen, erotikus helyen? – megnyalja száját finoman, alig bírom levenni róla a szemem, annyira morbid!

-         Nincsenek szüleim, csak két barátom, ma vagyok tizennyolc éves, és azt gondoltam, hogy miért ne? Nem veszíthetek semmit – látszólag nagyon helyeseli, amiket mondok, de én viszont egyre jobban émelygek. Kicsit oldalra tekintek, hogy figyelni tudjam Amandát és Alexet, de az üveg nem enged tovább, annál, ami belül van.

Akkor már a belső terepet próbálom felderíteni: a velünk szemben lévő, egyszemélyes fotelban, két srác eszeveszettül smárol, míg tőlük jobbra a pincérnők kacérkodnak egymással, és a pult mögött dolgozó srác, pedig egy ideje már bámul minket, legalább is engem biztos.

-         Ideje lényegre térni – a fejemet visszafordítja az ismeretlen srác, majd ismét hozzám intézi a mondandóját: - megmutassam, hogy mi az élet?

Köpni - nyelni nem tudok a kérdéstől.

Egyre jobban forog a világ körülöttem: már csak kis foszlányokat látok, elhomályosodó képek vannak előttem, amik egy cseppet sem hasonlítanak egy ember képéhez.

-         Én, én – kezei a combomon kúsznak fel, majd óvatosan, a pólón keresztül a hasamon siklik feljebb és feljebb, majd megáll a pólóm szegélyénél.

-         Ne légy beszari - elégedetten zihálja a fülembe, a hangja kezd ijesztő, már – már megszállott lenni.

-         Nem is tudom, mit kéne mondanom – zavartan fordítanám el fejem, de az állam megragadja, és nem engedi el – lehet, indulnom kellene!

-         Nem kell sehova menned – lerántja a póló szegélyét ott, ahol pontosan a szirom van – te vagy az! – Hatalmas mosolyra húzza az ajkát, én egy hatalmasat nyelek a félelemtől. Félre lököm a kezét, majd igyekszem minél messzebb kerülni tőle.

-         Ne menj! – elmélyült, egy cseppet sem emberi hangon kiált utánam – utána! – adja ki az ukázt, de kinek, vagy kiknek?

Hátra pillantok, és látom, hogy, akik eddig elmélyülten tevékenykedtek, most valami egészen szörnyűségen mennek át: a testük kezd hollófekete lenni, a tekintetük elborult, a karjukon koromfekete érhálózat vonul végig: talán álmodom?

Vagy valami tettek az italomba?

A fájdalom is egyre élesebb, ahogy közelednek felém: - rád vártunk évezredek óta – mondja az egyik elfajzott valami – nem menekülj tőlünk – folytatja a másik.

Már majdnem a kilincset érem, de egyszer csak az üveg berobban: sikongatás, rettegés színtere lett a szórakozó hely.

Talán Alexet hallom, meg Amandát, de nem vagyok benne egészen biztos: kezd minden homályos lenni.

Túl a nagy a füst, azt hiszem valami kigyulladhatott.

-         Zalán? – még hallom, hogy valaki szólongat, de már nem tudok megmozdulni.

Csak sötétséget látok: azt hiszem elájultam.

Még ugyan hallom, hogy hörögnek azok a valamik, de nem tudom figyelni őket.

Meghaltam volna?